Prima Tasa Sexo telefónico

90-900-972

heteroszexuális

Hungría

Parásito

Budapest

34

Rechoncho

alto

165

media de la espalda longitud

rojo

azul

Húngaro

0-24

90-900-972

Nem arról volt szó, hogy nem szerettem volna a családtagok körében lenni. Egész jó viszonyom volt a szüleimmel, a bátyámmal, az összes nagynénimmel, nagybácsimmal, nagyszülőmmel és unokatestvéremmel. Csak így mindannyian egyszerre egy helyen kicsit terhelőek voltak, hogy finoman fogalmazzak. Anya oldalán a család meglehetősen kiterjedt volt. Évente egyszer családi összejövetelt szerveztünk és aki ráért eljött. Minden évben két szélsőség között ingadoztam: egyszerre akartam velük találkozni és valami kifogással kerülni a tömeget. Az érzéseim persze nem sokat nyomtak a latban. Anya kiváló érzékkel tudott bűntudatot kelteni bennem, ha a részvétel iránti vonakodás legkisebb jelét mutattam. Néha megfordult a fejemben hogy könnyebb lenne ha fiúnak születtem volna. A család kissé matriarchális volt és a lányoktól elvárták hogy részt vegyenek bizonyos beszélgetéseken és tevékenységekben. A bátyám bezzeg rendszerint szabadon mehetett ahová akart. Abban a furcsa életkorban voltam, amikor már nem voltam gyerek de még nem is voltam igazán elfogadott felnőtt. Vagyis egy csomó felnőttes beszélgetés várt rám, ahol nem sokat adnak majd a véleményemre. Unatkozva ültem az egyik ilyen társalgás szobájában körülvéve nagynénikkel és persze anya is ott volt, amikor hála istennek a telefonom rezgéssel jelezte hogy üzenetem érkezett. Számos közepesen rosszalló pillantás kereszttüzében előhalásztam a telefonomat. Úgy voltam vele, hogy amíg közvetlenül nem kapok utasítást az eltételére, örömmel adom meg magam minden figyelemelterelésnek. Az üzenetet a bátyám, Simon küldte: “Milyen a titkos gyűlés?”- olvastam. “Fájdalmas. Szerencséd hogy ezekből kimaradsz.”-írtam vissza. “Tudom.” Az elítélő pillantások egyre nyilvánvalóbbak voltak és tudtam hogy csak másodpercek kérdése hogy udvariasan megkérjenek a telefon eltételére. Hirtelen megszáll az ihlet. Nem volt vesztenivalóm. Legrosszabb esetben Simon nem törődik velem. “Pár perc múlva hívj fel és lekötelezel vele!” -írtam. Eltettem a telefont és próbáltam bocsánatkérően nézni. Ha Simon nem segít, akkor maradhatok itt és legfeljebb az Armageddon bekövetkeztéért imádkozhatok. Már kezdtem feladni a reményt, amikor megszólalt a telefonom. Persze tudtam hogy ki az, de azért látványosan megnéztem a hívót. -Marcia kedvesem, nem tudnád pár percre letenni a telefont? -kérdezte anya. A “pár percre” kifejezéstől majdnem felnevettem. -Bocsánat! Jill az, a barátnőm. Most szakított a barátjával és meglehetősen zaklatott. Írtam neki hogy később majd beszélünk, de a úgy tűnik…. Anya arckifejezése gyanakvást fejezett ki a sztori hitelességét illetően. Én aggódó arcot vágtam a következő pár csengésnél, anya pedig végül intett hogy menjek. Én kilőttem a szobából, de azért még hallótávolságon belül beszélni kezdtem: -Helló Jill! -Helló kis hazug! -felelte Simon. -Annyira sajnállak! -mondtam. -Hátul vagyok ha van kedved csatlakozni hozzám Pinokkió! -Rögtön ott vagyok. -feleltem halkan, kikerülve a nagynénik halláskörzetéből. A hátsó terasz egyik oldalán apa és néhány nagybácsi ült, a kertben pedig unokaöccsök rohangáltak. A bátyám terasz lépcsőjén ült és egy dobozból sört ivott. Megkönnyebbült sóhajjal csatlakoztam hozzá. Lehet hogy kapok a gyűlésről való ellógásom miatt, de annak is jó esélye volt, hogy távozásom gyorsan feledésbe merül valamelyik kisebb kaliberű családi dráma kibeszélése miatt. -Köszönöm hogy segítettél! -Nincs mit! Főleg hogy ezzel leköteleztelek. -Még így is megérte. -mondtam, majd megböktem a karját és a kertben játszó fiatalságra mutatva folytattam: Szerepjáték (nővérke, doktornéni, titkárnő, rendőrnő), Bizarr dolgok, Családszex (Anyuci, nővérke, hugica, anyós, szomszédasszony,) Kaki, pisiszex, fauszt, fétis, domina, szerepjátékok...stb Ha nem veszem fel kérlek próbáld később és légy kitartó. (S szóval nagyon, de nagyon korán kezdtem.) Hadd legyek a mocskos, perverz fantáziád játékosa, játékszere----Gyere játszunk. A vonal élő kapcsolat nem automata és nem rögzítő! Hivás dija: 1200-Ft/perc -Néha azt kívánom bárcsak még mindig ilyen fiatal lennék! -Tudom mire gondolsz. A dolgok akkoriban egyszerűbbek voltak, még ha akkor nem is éreztük ezt át. -És több vidámság is volt. Semmi felelősség a nyakunkon…. Amúgy nem értem hogy anyáék miért nem vettek ki pár szállodai szobát. Az esti zsúfoltság őrjítő lesz. -Te hol alszol? -Még nem tudom. Nincs eldöntve. Valószínűleg két-három fiatalabb unokahúggal osztozok majd egy szobán. És te? Gondolom nem lépsz olajra egy alkalmas pillanatban és nem viszel magaddal. -Attól tartok nem. Viszont előre gondolkodtam és hoztam magammal egy sátrat. Csak fel kell állítanom valahol az udvarban és máris lehet egy kis magánéletem. -Véletlenül nem kétszemélyes az a sátor? -De az. Miért? Előrenyomtam az alsó ajkamat és a legszánalomraméltóbb kiskutyapillantással ránézve, kis nyüszítést is beleadva megkérdeztem: -Neeehhhemm akarsz velem osztozni? Léééééci nagy tesóóóóm! -Ezt hagyd abba, mert röhejesen nézel ki. Ráadásul azért pitizel, hogy egy szűk sátron osztozhass és a kényelmetlen földön feküdhess? -Még mindig jobb mint egy szobát a kölykökkel megosztani. Volt már részem ebben az élményben és nincs kedvem újra átélni. -Ugyan már! Kiváló alkalom hogy beszélgess velük. Nem látod túl gyakran az unokahúgaidat és neked is jó ha velük vagy. -mondta Simon meglepően jól utánozva anya hangját. Oldalba vágtam és azt feleltem: -Kösz, de nem kell két anya. Egy is eleget tud zsörtölődni velem. De most komolyan! Társulhatok hozzád? -Hát…ha felállítod a sátrat… -Én? Egyedül? Tudod hogy katasztrófa lenne. Segítek, de legalább irányítanod kell. Úgy tett mintha elgondolkodna a javaslatomon, de nem aggódtam. Tudtam hogy bele fog menni és csak játszik velem. Ha nemet akart volna mondani, már megtette volna. -Szóval itt vagy! Most már vissza tudsz jönni? Úgy látom végeztél a barátnőd vigasztalásával. -mondta anya a hátunk mögött. Olyan volt mintha a beszélgetésünk megidézte volna. -Most nem érek rá! Simon-nal éppen fel akartuk állítani a sátrat estére. Tudod… hogy mindenki kényelmesebben elférhessen… Türelmesen vártam anya válaszára miközben arcomról sugárzott az ártatlanság és puszta jóindulat. -Hát jó! Intézzétek el a sátrat, de a vacsoránál számítok a segítségedre! -mondta végül anya sóhajtva. -Rendben! Anya sarkon fordult és visszament a házba. -Szerencséd volt. A fülednél fogva akart visszavinni. -mondta Simon vigyorogva. -Gondolod hogy én nem tudom? -Na mindegy… jobb ha munkához látunk mielőtt visszajön ellenőrzésre. Hozom a sátrat, te pedig keress valami sima területet az udvaron! ***** A lelkesen “segédkező” ifjabb rokonok miatt a sátor felállítása hosszabb időt vett igénybe, mint kellett volna. Néhány fiú felkapta a karókat és lelkesen kardozni kezdett velük. Végül azonban csak elkészültünk. Simon-nal a sátor mögé bújtunk egy kicsit, amikor végeztünk. Ezzel anya haragját kockáztattam, de nem érdekelt túlságosan. Kellemes nap volt és a napon a fűben heverni sokkal vonzóbb tevékenység volt, mint bent a házban az étellel ügyködni. Néha ugyan átesett rajtunk egy-két futkározó ifjonc, de még így is erre billent a mérleg nyelve. A vacsora alatt csak azért úsztam meg a fejmosást, mert anya túl elfoglalt volt. Az evés után leültem filmet nézni néhány gyerekkel és ez már jó pont volt, hiszen csendben tartottam őket. Végül eljött a lefekvés ideje. Egy hálózsákot és egy párnát kölcsönvettem a házból és a sátorba vittem. Simon hozta magával a sajátját és már el is rendezte. Amíg az én oldalamon rendezkedtem, ő alsónadrágra vetkőzött. Én hamarosan követtem és csak egy pólót és egy bugyit hagytam magamon. Tudtam hogy néz, miközben kikapcsoltam a melltartómat és kihúztam a pólóm alól. -Aludtál már csak melltartóban? -érdeklődött ahogy elhelyezkedett a hálózsákjában. -Miért aludtam volna? -Nem tudom… Talán úgy nem lenne olyan meleged. -Ha ez aggasztana, akkor egyszerűen meztelenül aludnék. Feltéve persze hogy egyedül vagyok az ágyban. -Téééényleg? -kérdezte a bátyám úgy téve, mintha hirtelen jobban érdekelné a beszélgetésünk. -Pofa be! Ne tégy úgy, mintha meglepődtél volna! -Csak idétlenkedtem! Én is bebújtam a hálózsákomba és magamra húztam a felső felét. Nem telt sok időbe rájönnöm, hogy hibáztam. -Ó, a fenébe… Ez téli zsák? -morogtam. Újra kinyitottam a hálózsákot és a felső részét lehajtottam magamról. Percek alatt megsültem volna, ha teljesen betakartam volna magam. Simon csak nevetett. -Hogy nem tűnt fel amikor idehoztad? Vagy amikor kitekerted? Vagy…. -Hallgass! Ez nem olyan vicces. -Szerintem viszont az. Egy idő után viszont Simon is kinyitotta a saját hálózsákját és visszahajtotta a felső részét. -Csak nincs meleged? -kérdeztem gúnyosan. -De igen. Azt hittem hűvösebb lesz az éjszaka, hiszen nem is volt olyan nagy forróság nappal. Leereszkedően megveregettem a fejét. Ő megragadta a csuklómat és visszatolta a kezemet az én térfelemre. Én a hecc kedvéért újra megütögettem, ő megint visszatolta a kezem, de ezúttal nem engedte el azonnal. -Kezdem megbánni hogy beengedtelek.-mondta. -Miért? -Mert valakit nem nevelt meg rendesen az anyukája. -Megmondom neki, hogy ezt mondtad. -Csak rajta! Már amúgy is rosszul áll nála a szénád. Nyelvet nyújtottam Simon-ra, ő pedig viszonozta a gesztust. Én elnevettem magam és azt mondtam: -Te panaszkodsz neveltetésem miatt, amikor te sem vagy különb. -Ez nem olyan vicces. -Szerintem viszont az. A bátyám megrázta a fejét, de mosolygott. Elengedte a csuklómat és az ujjait finoman fel-le kezdte mozgatni az alsó karomon. Tudtam hogy azonnal újra megragadna, ha valamivel próbálkoznék. -Fura vagy! -mondta. -Igen? Te is. -feleltem. -Tudom. -mondta. A keze feljebb csúszott a karomon a pólóm ujjáig, ott megállt egy pillanatra, majd visszament. -Még mindig ott a sebhely a válladon? -kérdezte. -Persze. Évek óta ott van. Nem tűnik el hirtelen. Simon feljebb tolta a pólóm ujját, amíg el nem érte a sebhelyemet. Tizenéves korom elején szereztem. Azóta egy kicsit halványult, de még mindig eléggé észrevehető volt. -Néha szinte szeretném hogy nekem is legyen egy tiedhez hasonló sebhelyem. -közölte. -Miért? -Nem túl feltűnő és jelzi hogy nem vagy puhány. -És még te nevezel engem furának! Egyébként egy sebhelynek semmi köze ahhoz hogy valaki puhány vagy sem. Többnyire inkább a rossz ítélőképesség jele. -Ha te mondod… Megcirógatta a sebhelyemet. Noha továbbra is furának tartottam, tetszett a figyelme. Talán tényleg én voltam a fura. Egy egész háznyi rokon volt a közelemben, akikkel kapcsolatba léphettem volna, én mégis kerültem őket. A bátyám valahogy kivétel volt. Nem tudom megmondani hogy miért, de valahogy más volt Simon-nal lenni. Lehet hogy egyszerűen a mennyiségről volt szó. A család nőtagjai hajlamosak voltak csoportokba tömörülni, amíg én jobban szerettem ha egyszerre egy-két embernél nincs több a közelemben. -Emlékszel arra amikor késő este fennmaradtunk együtt TV-t nézni? -kérdeztem lágyan. -Persze. Annyira lehalkítottuk, hogy alig hallottuk, nehogy anya észrevegyen bennünket és ágyba zavarjon. -Néha pedig elaludtunk a kanapén. -Ez csak te voltál. Amennyire én emlékszem mindig én voltam, akinek összenyálazódott a válla, mert nem tudtad nyitva tartani a szemed. -Nem nyáladzok! -Talán nem mindig, de volt szerencsém átélni amikor igen. Az oldalamra fordultam Simon-nak hátat fordítva, majd közelebb húzódtam hozzá. Hátranyúltam, kitapogattam a kezét és a derekamra húztam. -Nincs ehhez túl meleg? -kérdezte. -Akármikor visszamehetsz a térfeledre. -Az én térfelemen vagyok. Te jöttél át a határon. A szavai ellenére Simon nem mutatott ellenállást. Nem mozdult és engem sem tolt el. A karját nem mozdítva tartotta a hajszálnyi távolságot a testeink között. Azt hiszem ha közvetlenül egymáshoz értünk volna, még az sem lett volna olyan meleg mint a hálózsákom. Éreztem hogy a pólóm alja kicsit megemelkedik és a bátyám keze a hasamra csúszik. Az érintése bizarr módon megnyugtató volt. Biztonságban éreztem magam tőle. Eszembe jutott amikor annak idején a