Új őszinte popsi

Leírás:

a fenekemet simogatta, a nyelvével érintette, majd Otthon persze szóltunk többen is, hogy itt valami nem stimmel, hogy ez nincs benne a kezelésben, hogy nem értjük, miért csinálja mindazt az a pici ember. Jöttek is a szülők, szóltak a Cárnak, s a perverz disznó egy időre abbahagyta a kéjelgést. Majd újrakezdte. Megint szóltunk a Cárnak, és nem hiszed el, de ő akkor azt mondta: „Hagyjátok már az állandó siránkozást, nem tudok mit csinálni, varrjátok be a pinátokat...” Ezt a mondatot soha nem fogom elfelejteni, itt visszhangzik a fejemben, a lelkemben. Most már talán érted, miért nem tudtunk mi, női versenyzők soha közel kerülni a Cárhoz. Laci bá egészen más volt. Kiss László nemcsak remek úszóedző volt, de tehetséges pedagógus is. Neki mindig volt hozzánk is egy-két jó szava. Ő tudta, érezte, mi lakozik egy úszó lelkében. A Cár, ahogy tudom, atlétaként került a TF-re, úgy lett belőle edző, úszóedző, így aztán fogalma sem lehetett arról, mi az a fájdalom, a fizikai és lelki gyötrelem, amelyet ez a hihetetlenül kemény sport okoz a versenyzőknek. Hiányzott belőle a beleérző képesség, ő csak követelte, újra és újra követelte a napi penzumot, olyan is előfordult, hogy karácsonykor tréninget vezényelt nekem és Cseh Lacinak, Lacikának, akivel kivételezett, aki a büszkesége volt. Azt még nem mondtam, hogy én az elején, még szinte gyerekként, a bablevesben úsztam, jól hallottad, ez úszóberkekben ismert zsargon, s azt je100 lenti, hogy például Kovács Ágié egyedül a nyolcas pálya, mert ő ugye olimpiai bajnok, van még kéthárom sáv a jobbaknak, az ismertebbeknek, s marad a medence többi része, az úgynevezett bableves, ahol a maradék tempózik, és nyomja a melót. Hát én évekig a bablevesben voltam. De azt elismerem, hogy a Cár kemény edzésmódszereinek köszönhetően sokat fejlődtem. Mégsem volt kíváncsi rám, igazán kíváncsi. Sőt, volt olyan időszak, amikor kifejezetten utált, éreztem rajta. Sokszor szívatott, és ezt most nem tudom szebben, másként kifejezni, pluszpenzumot kaptam olyankor is, amikor annak nem volt létjogosultsága, amikor karácsonykor is tréningre vezényelt. Otthon zokogtam - a sírás amúgy is végigkövette, kísérte az egész pályafutásomat. Ilyen voltam, én, a pasik kedvence. A velem különböző szexuális játékokba keveredő fiúknak, férfiaknak fogalmuk sem volt, hogy ez a mindig vidámnak tűnő, belevaló csajszi mennyit szenved, De a legnagyobb fájdalmat mégsem az ütések okozták. Amikor a pályafutásom vége felé jött a doppingügy, majd az eltiltás, amelyekről később részletesen is mesélek, jólesett volna, ha az edzőm kiáll mellettem. Ha marasztal, ha a bizalmáról biztosít, ha arra kér, hogy folytassam, mert még van bennem erő és tehetség. Hiába vártam erre, a Cár

Kommentek: