Szar székletürítés 2

Leírás:

tanultam meg igazán, és fogalmam sem volt, hogy ezen kívül mire jók a klubok; hogy őszinte legyek, nem is voltam rá kíváncsi. Az egyetemen tagja lettem ugyan a lányszövetség egyik házának, amit, ha fel akarnék vágni, akár klubnak is nevezhetnék. A Michiganen töltött második év végén azonban, miután a politikatudományi tanszéknek sikerült szocialistát nevelnie belőlem, úgy döntöttem, hogy a lányszövetségi tagság olyasmi, amit inkább szégyellni kell. Ennek ellenére nem költöztem ki a házból, pedig, ha az elveim őszinték, ezt kellett volna tennem. Én viszont ott maradtam, és megpróbáltam gúny tárgyává tenni az egész intézményt. Szégyenletes dolog volt, belátom. És mivel akkoriban vesztettem el végre az ártatlanságomat, azt sem nagyon tudtam, mit akarok tulajdonképpen. Alig veszem észre a hatalmas márvány előcsarnokban fel-alá járkáló kistermetű fickót. Ruhában kellett volna jönnöm. És ekkor mégiscsak feltűnik. Kedvesen, és igen, ki merem mondani, kicsit nyálasan mosolyogva elindul felém. – Hát találkozunk végre! – kiáltja boldogan, mire az arcomra kiül az a mosoly, amely Mégis csak jobb mosolyogva végigülni egy ebédet ebben a hihetetlen étteremben, és mereszteni a szememet. És sokkal, de sokkal jobb mosolyogni, mint beszélni, amit, úgy tűnik, úgysem tudok. Mintha elfelejtettem volna, hogy kell társalogni. Nem számít. Barrett helyettem is beszél. Én meg csak figyelek. Felötlik bennem, hogy esetleg skót származású. Az megmagyarázná arca pirosságát, haja vörösségét, amiből valamikor nyilvánvalóan sok lehetett neki. Folyamatosan beszél. Egy pillanatra sem áll be a szája. Világbajnok hallgatóság vagyok. Meg tudom játszani, hogy figyelek, amikor másutt járnak a gondolataim. Márpedig másutt járnak. Titokban ezt a lenyűgöző étkezőt bámulom, meg a belőle nyíló könyvtárszobát, amelyben padlótól mennyezetig könyv borítja a falakat, és kényelmes fotelok állnak az olvasni kívánó klubtagok rendelkezésére. KIZÁRÓLAG TAGOK SZÁMÁRA, hirdeti egy szolid réztábla az egyik oszlopon. Vajon nőket is bevesznek? A beszélgetőtársam biztosít róla, hogy igen. Micsoda hely! Barrett felhívja a figyelmemet néhány illusztris személyiségre, akik ugyancsak ebédelni jöttek. És ekkor csörömpölni kezd az örökké néma mobiltelefonom. Amelyet, mivel sohasem keresnek rajta, rendszeresen elfelejtek kikapcsolni, és amelyet sohasem találok meg, olyan mélyen pihen a táskám fenekén. A főpincér egyetlen pillanat alatt ott terem mellettem, én pedig, még mielőtt karon ragadhatna, felpattanok, és elnézésért esedezve követem a márvánnyal borított előcsarnokba. Ahol nagyon udvariasan és franciául Az asztalhoz visszatérve sajtburgert kérek majonézzel, majd, miután vetek egy pillantást Barrett arcára, ráktortára módosítom a rendelésemet, „avec sauvignon blanc, s'il vous

Kommentek: