Lány maszturbálása – mindent megtesz ;-)

Leírás:

külvilágot okolni a kudarcsorozatomért. De amikor a barátaim egyre sűrűbben célozgattak rá, hogy érdemes lenne a tükörbe néznem, nem tudtam tovább behunyva tartani a szememet. Idővel még világosabban fogalmaztak („Biztos vagyok benne, hogy nem szívesen hallod ezt, de ...”), és én kénytelen voltam észrevenni, hogy immár kiforrott elméletek sorakoznak a Elismert amerikai műsorvezető és kommentátor A jackpoti kirándulás után tehát nyeltem egy nagyot, és rájöttem, hogy rám fér egy alapos önvizsgálat. Ha tényleg velem van a gond, gondoltam, akkor még van remény. Biztosan egyszerűbb magamon változtatni, mint az egész világon. Ebben az időszakban a legnépszerűbb teória Ruth nagyi megfogalmazásában az volt, hogy túl válogatós vagyok. Más szavakkal: „túl kritikus” „nem vagy elég nyitott” vagy „mégis, kinek képzeled magadat? Gwyneth Paltrow-nak?”. Ez az elmélet akkor kezdett teret hódítani, amikor megkértem az ismerőseimet, hogy ha ezentúl össze kívánnak boronálni valakivel, akkor szigorúbb szűrési szempontok alapján válogassanak. Kezdtem belefásulni a sok hiábavaló vakrandiba, ezért megkértem őket, hogy mielőtt ajánlanak valakit, mondjanak három jó okot, hogy miért gondolják azt, hogy az illetővel összeillenénk – de az, hogy szingli, zsidó és „van egy lakása Los Angeles nyugati oldalán”, nem számít érvnek. A legtöbben, amint értesültek az új szabályokról, zavarba jöttek, mintha legalábbis azt kértem volna tőlük, soroljanak fel három jó okot, hogy az Európai Uniónak miért kéne elfogadnia Lengyelország csatlakozását. „Öö, hadd gondolkodjak egy kicsit, majd hívlak!” – mondták, és egyszer s mindenkorra ejtették a témát. Néhányan kerek perec a szemembe vágták, hogy korlátolt és hálátlan vagyok, akár egy hajléktalan, aki csak akkor fogadja el a puha, meleg ágyat, ha az ágynemű 100% pamutdamaszt. Így történt ez Sheilával, egy családi baráttal is, aki azért hívott, hogy összehozzon egy zsidó lakástulajdonossal a város nyugati felén. Miután lepattintotta az új „három jó ok” kikötésemet, a beszélgetésünk így folytatódott: Sheila: – Hát, annyit tudok, hogy sikeres bróker! Én: – Szóval még nem is találkoztál vele? Sheila: – A szüleit ismerem, nagyon rendes emberek. Sheila: – Nyilván az, hiszen 185 centi. Én: – Tudsz egyáltalán bármit erről a pasasról? Sheila: – Hát, annyit biztosan tudok, hogy szeretne megnősülni. Megmondtam Sheilának, hogy értékelem a figyelmességét, de – miután már így is a kelleténél több időt és energiát öltem bele fölösleges vakrandikba, ahelyett, hogy a golftudásomat tökéletesítettem volna, vagy fejleszthettem volna a társalgási franciatudásomat – ennél több indokra van szükségem, hogy a Starbucksnál parkolóhelyért harcoljak. Mire ő: –

Kommentek: