Természetes anális gape webkamera

Leírás:

Leonie-t elvből csodáltam, mert nő létére sikeres karriert futott be; ugyanígy csodáltam a lojális Miss Smythe-t is. Gordon azt mondta, hogy Leonie szakmailag "nem túl rossz", és hogy "az anyáskodás segíti az előrejutásban". Néha koncertre jártak együtt; mindketten szerették a modern komoly zenét, amit én se nem kedveltem, se nem értettem. Gordon egyszerűen "Louisa"-ként mutatott be neki, minden további magyarázat nélkül. Ha Leonie többet is meg akart volna tudni rólam, Gordon, azt hiszem, egy csapásra leállította volna, ugyanúgy, mint amikor azon az estén, ott a Cromwell Road közelében, úgy mondott igazat - a kerti padon történt megismerkedésünkről -, hogy azt mindenki tréfának vette. Leonie mindig kedves és fesztelen módon viselkedett a társaságomban, azzal a cseppnyi féltő gondoskodással, ami végül is szakmai sikerének kulcsa volt. Valahányszor véleményt nyilvánítottam valamiről - ami csak egészen egyértelmű kérdések kapcsán és igen ritkán fordult elő -, Leonie mindjárt búgva helyeselt, némi szirupos bölcsességgel tálalva mondanivalóját. Egyszer például megemlítette, hogy amióta sikerült kiiktatnia étrendjéből a csokoládét, megszabadult a migréntől, mire én, csak hogy mondjak valami kedveset, sietve megjegyeztem, tudom, mennyire kimerítőek az e-féle rohamok, mivel anyám is sokat szenvedett tőlük. - Kedves tőled, hogy így együtt érzel - mondta. -A migrén azon csapások egyike, amikor a testnek kell türelemmel elviselnie azt, amit a lélek képtelen befogadni. Azt, hogy az ő esetében miért a csokoládé, az anyám esetében pedig miért a nyomasztó lelkiismeret állt a kór hátterében, már meg sem mertem kérdezni. Egy másik alkalommal Leonie őszintén megcsodálta a piros cipőmet. - Milyen vidám ez a szín! Végre valami üdítő ebben a nagy egyhangúságban - majd rögtön utána a "mi nők tartsunk össze" hangnemben hozzátette: - De Richardnak persze fel se tűnik. Vagy mégis? Kíváncsi lennék. Igen, Richardnak szólította. Leonie vakmerősége valósággal fejbe kólintott - rövidzárlatot kaptam, mondták volna színész ismerőseim a Delmain'sből -, és hosszú percekig tartott, míg magamhoz tértem. Miután ez a "hogy merészel ilyesmit mondani" okozta sokk elmúlt, rendre intettem magam. Józan ésszel be kellett látnom, hogy a világ legtermészetesebb dolga Gordont Richardnak szólítani. Voltaképpen mi másnak nevezhette volna őt Leonie? De hiába hoztam fel magamban újabb és újabb érveket, képtelen voltam felfogni: hogy lehet Leonie ennyire érzéketlen az iránt, amit Gordon lénye jelentett? Ami Gordon volt. De mi volt az lényegében? Számomra ő volt a parancsnok - sötét lelkű, ijesztő, kérlelhetetlen és szigorú; kívül-belül egyaránt a szardonikus jelző illett rá, mint Mefisztóra, aki abban lelte örömét, hogy lerombolja a szépet és jót, és fájdalmat okozzon. Gordon a szó szoros értelmében szardonikus volt, mert a szardonikus szó egy mérgező növény nevéből ered; a növény görcsös arcrángást idéz elő, és eltorzítja a vidám arckifejezést.

Kommentek: