Karl Truppe,ccxxi a nemzetiszocialisták egyik festősztárja értette az idők szavát. Gondosan kidolgozott fény-árnyék hatásokkal követte a 16/17. századi flamand mesterek stílusát. Élet és elmúlás című allegorikus festményén egy szomorú öregasszony ül fekete, régimódi ruhában; Rembrandt Hanna prófétanő alakjára emlékeztet.ccxxii Sokatmondó momentum, hogy szinte az ölében, egy pajkos-ábrándozó mezítelen lány hever. A sivár mű még Karl Kornt, a rendszerhű náci kritikust sem lelkesítette. A Das Reich folyóiratban halvány bírálatot fogalmazott meg. Nem kissé elavult ez „a művészi technika”?ccxxiii Adolf Wagner, München Gauleitere, a náci művészet csodálója és gyűjtője felháborodott ezen. A mezítelen lány nagyon tetszett neki, a képet pedig olyan hatásosnak tartotta, hogy elkérte ajándékba Hitlertől. A Führer szigorúan rendreutasította Kornt, aki következő kritikáit a rendszer elvárásainak megfelelően fogalmazta meg. A német lányok és asszonyok többségét a legkevésbé sem érdekelte a festményeken és plakátokon propagált új náci szépségeszmény, és eszükbe se jutott utánozni. E téren élen járt a Führer dzsesszrajongó barátnője, aki a nemzetközi divat szerint öltözködött, sminkelte magát, festette a haját és lakkozta a körmét. A nők nagyon pontosan tudták, amit az SS birodalmi vezetője egy beszédében így fogalmazott meg: „A táncteremben a kevésbé értékes (divatos-vonzó) lányok – mondjuk így – hívják fel magukra a figyelmet. Szexuálisan ők az érdekesebbek.” Adolf Hitler már 1925-ben, Münchenben megismerkedett egy festővel, akinek minuciózus gonddal megfestett, naturalisztikus aktképei nagyon megfeleltek konzervatív ízlésének. A Führer művésznek és műértőnek képzelte magát, és mint gyűjtő olyan 19. századi festők iránt érdeklődött, mint Hans Makartccxxiv és Carl Spitzweg.ccxxv Nagy tisztelője volt a bécsi historizmusnak, a Ringstraße stílusának. Az eljövendő Harmadik Birodalomban viszont az elfajzott, zsidó irányzatok ellenében korszerű, nemzetiszocialista művészetnek kellett utat nyitni. Erre vonatkozóan a következőket mondta: „A zsidó azt gondolhatja: ha ezek a németek örömmel nézegetnek olyan perverzitásokat, mint a Megfeszített ábrázolását, más rútságokat is elfogadnak, ha valaki rábeszéli őket, hogy ez a helyes. A néptömeg nálunk ezekben a folyamatokban nem vett részt.. „”ccxxvi A Führer a náci művészet igazi képviselőjét Adolf Zieglernek,ccxxvii a weimari művészeti akadémia neveltjének személyében találta meg. A festő, aki korai és lelkes tagja volt az NSDAP-nek, értetlenül állt a modern áramlatokkal szemben, és meggyőződéssel utasította el őket. A gondos, régimódi Ziegler munkásságát az ideológia és a művészet öntetszelgéssel párosult, sekélyes értelmezése jellemezte. Nem értette a modern művészetet, nem játszott, és nem is akart szerepet játszani benne. A kortárs festészet tökéletesen érintetlenül hagyta, primitív-naturalisztikus stílust művelt. Mereven, sajátságosan élettelenül megfestett aktjai a tehetség hiányáról tanúskodnak. A nácizmushoz hű Zieglernek azonban szerencséje volt. Hitlernek tetszettek a képei, és a nemzetiszocialisták nem hivatalos udvari festője lett. Naturalisztikus aktjait a Führer jóváhagyásával vezető náci tisztségviselők vásárolták meg.
Minden feliratkozó értesítést kap havonta a legújabb , legnépszerűbb videókról.
isteni a punikád felizgató!jaj!