Alvó nővérek seggfejével játszani

Leírás:

lángra egy szál konyhai gyufát, ily módon gyújtva meg a cigijét. A lányok között én voltam az egyetlen, aki ezt meg tudta csinálni, és meg is csináltam. Ettől olyan fiús lettem, és még De míg túlzás nélkül mindenki dohányzott, az italozással – legalábbis, kemény italozással – nem sok lány szerzett magának hírnevet. A jobbfajta lányok, különösképpen azok, akik a fiúszövetség egyik jeles tagjával szerettek volna házasságot kötni, odafigyeltek arra, hogy mit csinálnak. Néha, persze, becsíptek egy kicsit, és ilyenkor, ostoba módon, megengedték a fiúknak, hogy benyúljanak a melltartójuk alá, de teljesen sohasem veszítették el a fejüket. Ritka volt az a lány, aki tönkretette volna a jó hírét. Én sem 22 Dwight Dávid Eisenhower, az Egyesült Államok 34. elnöke (1953-1961). (A ford.) veszítettem el soha a fejemet, még a becsípésig is csak ritkán jutottam el. Meg is maradtam derék szűzlánynak, aki sohasem adott okot az otromba csipkelődésre, és mindig megtalálta az utat hazafelé, akár egyedül is. Pedig minden hétvége lehetőséget kínált arra, hogy a sárga földig leigya magát az ember lánya, hogy aztán másnaposan ébredjen, esküdözve, hogy ez többé nem fordul elő. A fiúkkal, persze, más volt a helyzet. Az ő esetükben már csak azért is kívánatos volt az italozás, mert a személyiségük fejlődését szolgálta. Nem beszélve arról, hogy jó jegyeket kellett szerezni. Ami persze nem feltétlenül jelentett 4,0 feletti átlagot, de 3,0 alá sem akart csúszni senki. Márpedig másnaposan csak B minősítésre futotta. Az A viszont már hosszan tartó józanságot kívánt. Mivel szerettem volna annyira fiús lenni, amennyire egy lány csak lehet, megpróbáltam ráállni a B minősítésre, amit egész kevés tanulással el is tudtam érni. Így ment ez addig, amíg kézbe nem vett a szobatársam, és meg nem értette velem a memorizálás fontosságát. Miután egész nagy szövegrészeket vágtam be, beleértve az előadásokon készített jegyzeteket is, amelyeket gondosan belekörmöltem egy kék jegyzettömbbe, bár a tudásom csak a vizsgáig tartott, utána mindent elfelejtettem az utolsó szóig, 3,0-ra emelkedett az átlagom. A szüleim megkönnyebbültek, és idősebb gyermekük szocializálását ettől kezdve teljes egészében a lányszövetségi házra bízták, gyaníthatóan azért, mert megérezték, hogy alapos lemaradásban vagyok a kortársaimhoz képest, de nem tudták, mivel segíthetnék elő a jobb előmenetelemet. Ezt persze én magam sem tudtam, egyúttal rettegtem megtenni azt, amit házbéli társaim napi gyakorisággal megtettek: kimásztak az ablakon, ott, a lámpa alatt csókolóztak az udvarlóikkal, megtűzették magukat, kilógtak kimenő után, a nőiség illatait és árnyalatait próbálgatták. Így azt csináltam, amihez értettem valamennyire, és ami tizenöt

Kommentek: