Fiatalabb énemre emlékeztet ❤

Leírás:

módján bájos is volt. Mivel eléggé kisvárosiasnak tűnt, azt gondoltam, hogy valami Potters Prairieszerű helyről jön, szóval szinte csalódott voltam, amikor közölte, hogy Baltimore-ba való. „Bírtam a Drótot, az nagyon jó sorozat volt” – „Baltimore egyáltalán nem olyan – vágott vissza némileg ingerülten, és gyorsított a léptein. – Minden városnak van sötét oldala, de a sorozatokban meg kéne mutatni azt is, ami jó bennük. Azok a tévés seggfejek egyszerűen Tartottam vele a lépést. „Szerintem egy művész csak azért felelős, hogy önmagához hű legyen, hogy olyan történetet meséljen, aminek jelentősége van a számára…” „A Maffiózók, na az jó sorozat volt – szakított félbe, miközben kinyitotta a kávézó ajtaját, és megindult a pénztár felé. Nem volt sor. – Mit kérsz? – kérdezte, aztán a válaszomat meg sem várva a baristához fordult, és azt mondta: – Nekem egy latte lesz szójatejjel.” Borzasztóan kívántam egy olyan fekete áfonyás muffint a tetején cukormázzal, meg mellé egy cappuccinót, de nagyon keményen hajtottam, úgyhogy maradtam a víznél meg a szimpla presszókávénál. Biztos voltam benne, hogy Miles jelenteni fog Lucynak, és azonnal megéreztem a mintaétrend (annyira nehéz betartani!) mázsás Hosszan elbeszélgettünk, elsősorban a testedzésről, a diétákról és a munkáról (az övéről). „Az emberek kialakítanak magukban egy képet a tűzoltókról az olyan sorozatok alapján, mint a Ments meg! Pedig nem azok az üresfejű macsók vagyunk, akiket ott látni. Legalábbis nem mindannyian” – mondta egy mesterkélt, kisfiús „Biztos vagyok benne” – feleltem. Kicsit „És te hova valósi vagy?” „Tőletek jött A farm, ahol élünk meg Az edző, utána viszont egy csomó mellényúlásotok volt. A Nőj már fel meg a Derűs város például nem lett „Úgy látom, rengeteget tévézel.” „Kizárólag kábelsorozatokat nézek. Nem az van, hogy csak ülök otthon, és bámulom a sok szart. – Szinte sértettnek tűnt. – Ahhoz azért túl rövid az Ő javasolta, hogy igyunk valami erősebbet – én bizonytalan voltam, mert beborult, és úgy tűnt, Bármennyire is nem akaródzott azonban házon kívül maradni, egyedül hazamenni még kevesebb kedvem volt. Azt hiszem, ez mindent elmond az életemről. Rájöttem, hogy nem is tudom, mit keresek abban a Starbucksban – sőt azt sem, hogy mit keresek úgy általában Miamiben. Végül felgyalogoltunk pár háztömböt észak felé, és beültünk egy Club Deuce nevű helyre a 14. utcában. Pont akkor léptünk be, amikor mennydörgés ropogtatta meg a sűrű levegőt, és egy ostorként lesújtó sárga villám felhasította a sötét, sebhelyes eget. A kocsmában mindenki ismerte Milest. A hosszan kígyózó, körbejárható bárpult végében, egy sarokban ültünk le. Én vodka-szódát ittam, Miles rum-kólát. Hallgattuk a

Kommentek: