18 éves latin joghallgató

Leírás:

megkapta a szobája falán lévő poszteren mosolygó sztárt. De a sorsunk meg volt pecsételve. Előre. Ezzel alighanem mindketten tisztában voltunk. Mentünk a hotelba, a motelba, összebújtunk, szerelmeskedtünk, az együttléteink nagyjából tizenöt-húsz percesek voltak, eközben mindig ott lebegett fölöttünk még a legszebb, legvadítóbb pillanatainkban is a válogatott védő családja. Először éreztem az életemben, hogy valóban Ebben nem volt semmi őrjítő vágy, kalandvágyó szexualitás. A válogatott védő úgy volt jó nekem, ahogy a Teremtő elém tuszkolta. Mosolygósan, sokszor részegen (hogy bírt így játszani, ezt a mai napig nem tudom, megannyi ginnel a fejében), és nem Ne kérdezd, hogy miért nem tovább. Ennyi volt benne. Talán több is, talán kevesebb. Ha eszembe jut ez a három nagyon is intenzív hónap, nem a motelokban előadott, egymás testét csókolgató, simogató pillanatok jutnak eszembe. Sokkal inkább a könnyek a szemében, mert sírt, amikor kirúgtam. Amikor kétszer is elküldtem a francba, mondván, hagyjon békén, sprinteljen vissza a családjához, nekünk más utat kell járnunk, és ő csak nézett rám riadtan, megrendülve, és a könnyeit törölgette. Különben nem vagyok ám nagy híve ezeknek a könnyes jeleneteknek, engem nem hat meg, ha egy pasi elkezd zokogni, sőt úgy vagyok vele, maradjon férfi, még a legbrutálisabb, legfájdalmasabb pillanatokban is. A válogatott védő mégis szerethetővé vált számomra, még jobban imádtam, ahogy néztem a könnyeivel küszködve, és szinte el sem hittem, hogy ez a népszerű fickó, a szurkolók kedvence éppen engem választott, éppen hozzám ragaszkodik, éppen Legalábbis egy darabig. Ha azt kérdezed tőlem, újra belevágnék-e egy efféle szituációba, azt mondanám, naná. És javaslom neked is, ne hagyd ki, kóstolj bele, mint a cseresznyebefőttbe, ízleld meg a csábítás ízét, és diadalmaskodj a rivális felett. Mert ez olyan, mint egy meccs. Ellenfelek csapnak ösz310 sze, az egyik oldalon a feleség gyerekkel, gyerekekkel, vagy csak éppen magában, takarítós cuccban, fáradtan, konyharuhával a kézben, csirkepörköltet készítve, lestrapálva, a másik oldalon pedig a szerető, a kicsípett, kiöltözött, szexis, jó illatú, könnyed csábító, házimunka nélkül. Igazságtalan harc ez. De én akkor köptem az egészre. Én voltam a jó (vagy a rossz, ítéld meg te) oldalon, és csak egy érdekelt, hogy a férfi az enyém legyen, minél többször, minél hosszabb ideig. Vicces, nagyon is vicces. Mert ilyen talán már a filmekben sincs. Az lenne az igazán jó, ha a kamera, amely az ifjú párt mutatja közvetlenül az esküvő után, mondjuk öt vagy tíz év múlva újra ráközelíteni az akkor boldog férfira és nőre, és akkor látnánk két ideges, feszült, veszekedésektől, az unalmas hétköznapoktól fáradt, fásult embert, akik talán világgá

Kommentek: