Fiatal amatőr tini lányok csókolóznak kötekedő kanos pt2

Leírás:

- Akkor senkivel nem tudtam találkozni - mondtam. - Egész idő alatt veled voltam, mindenüvé magaddal vonszoltál. - Szerintem teljesen megbolondultál - mondta a férjem. - Előzőleg négy évig nem voltál Londonban. És soha, egy pillanatig nem hiányzott. - Az igaz - mondtam -, de most el kell mennem. - Kész őrület - mondta a férjem. - Nézd, már így is elég késő van. És most még ezt is a nyakamba zúdítod. Pont most. Először az a távolsági hívás, és most meg ez. Mint a bojler. Annak is mindig szombat este kell kiégnie, még véletlenül se hétköznap. Majd később megbeszéljük. - Ezen nincs mit megbeszélni - mondtam -, és én most tényleg olyan vagyok, mint a kiégett bojler. - Te megbolondultál - mondta a férjem. - Ha ott vagy Londonban, tégy meg nekem egy szívességet, jó? Menj el egy pszichiáterhez, és csak annyit mondj neki, hogy megbolondultál. - És szólj a lánynak, hogy a nagy csillárt ilyenkor hagyja égve - mondta. - Tegnap este is elfelejtette. - Jó, szólok neki - mondtam, azzal utána mentem az előszobába. Nem tudtam megállapítani, hogy a férjem mit sejtett meg abból a makacs elszántságból, amivel most Londonba készültem. De valamit megsejthetett belőle, mert a következő néhány nap során csak annyit kérdezett, hogy Sylvia unokatestvéremnél fogok-e lakni. Azt feleltem, nem, mert Sylviáéknál nincs elég hely, és hogy majd egy szállodában foglalok szobát. Amióta négy éve férjhez mentem, soha sehová nem utaztam el egyedül, és amennyiben a férjem nem egyezik bele a kérésembe, kész lettem volna a tudta nélkül eladni az ékszereimet, hogy előteremtsem az utazáshoz szükséges pénzt. A szív megállás nélkül dobog, és az ember észre se veszi. Csak olyankor figyel fel rá, ha a heves szívverés panaszt okoz. Így volt ez velem is. Egészen mostanáig folyamatosan és csendben éltem együtt a bánattal, némán gyászoltam magamban Gordont - nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá, és ezt magától értetődőnek tartottam. Mígnem egy reggel, nem sokkal azután, hogy november elején Londonból visszaérkeztünk, a gyászt hirtelen heves tiltakozás, a fájdalmat pedig düh váltotta fel. Rájöttem, hogy nem tudok tovább élni, amíg két kérdésemre nem kapok választ: Miért szakított velem Gordon? És miért vetett véget az életének? Előző este moziban voltunk a férjemmel. Egy francia filmet láttunk, amelyikben a főszereplő nagyon hasonlított Gordonra. Akkor éjjel róla álmodtam. Soha azelőtt nem álmodtam Gordonról. Csak súlyosbította a helyzetet, hogy Gordon álmomban gyengéden a térdére fektetett, és forrón, vágyakozva szájon csókolt. Azt mondta: Most hazaviszlek magammal. Hat hétig fogva tartalak, de ez csak a kezdet. Soha nem engedlek el. Hogy ezt az elkeseredett dühöt Gordon látványa váltotta-e ki, ő, aki soha azelőtt nem jelent meg álmomban, vagy az, hogy álmomban csókokkal borított el, ő, aki életében soha meg nem csókolt, nem tudtam volna megállapítani.

Kommentek: